Park

A hely ahol lazíthatsz élvezheted az életed.

Ashi pihengetés közben elbóbiskolt és jó nagyokat horkol egy fa tetején.

Luuna csendesen járt egy parki ösvényt, azért jött hogy elszabaduljon az akadémia bezártságától és az elméje szorongásából. Ma sem hoztak senkit az akadémiára, szorongató érzések lappangtak benne már évek óta. Annak ellenére hogy minden nap beszélt valakivel, magányosnak érezte magát. A legtöbb tanár kerülte ha tehette, a diákokat pedig inkább a "furcsa trükkök" foglalkoztatták

Az ösvényen csipegető madarak gyorsan felszálltak a közeledtére, de ő csak utánuk nézett meg nem állt. Próbált kicsit el lazulni a szellőben, a de a sötétség most sem hagyta nyugodni teljesen. Ez mindig így volt, a susogás és néha a hangok... ritka volt hogy elhallgattak. Hamarosan felfigyelt valakire a közelben, legalább is érezte hogy ott van valahol, és amikor közelebb ért már a hangos horkolást is hallotta. Mosolyogva megállt a fa alatt és felnézett egy pillanatra hogy aztán tovább induljon. Viszont az alvó álmát egyetlen pillanatig felkavarhatta Luuna negatív jelenléte - akár napsütötte rétre villám csapott akár ölelésből erős szorítás lett, egy pillanat és az álom folytatódott ha Ashi nem ébredt fel

Ashi nem álmodott semmit, ám ahogy elhaladt Luuna a fa alatt bevillant neki egy kép a nagyapjáról, hirtelen felriadt és megcsúszott, ám ő megfogta az ágat mint egy csimpánz és egy hára szaltóval leugrott. ~ A francba ez meg mi volt? ~ Gondolta majd észrevette a Fekete-lilás ruhás "lányt" akire kishijján ráesett. - Uff - kicsit megkönnyebbül majd köszönt Luunának, a hangjában keveredett az üresség és a fáradság érzete.

Kicsit megrezzent, és meg fordult hogy aztán Ashival találja szembe magát aki éppen köszönt neki. Felismerte, nem szokott vele gyakran találkozni, beszélni is csak nagy ritkán mint általában mindenkivel talán egyedül Hutsorogi kivételével. Most hogy felmérte, ráeszmélt mi történhetett, elszégyellte magát és nem nézett Ashi szemébe
- Óh... sajnálom... - tördelte a kezeit - igazán nem állt szándékomban felébreszteni...

Kicsit gondolkoznia kellett, hogy ki is áll előtte de aztán eszébe jutott még a neve is. - Luuna igaz? Semmi gond, egyébként kérlek tegezz, te is Mester vagy, nem? - Közben lehúzta a fejéről a csuklyát és megvakarta a fejét. Még mindig azon gondolkozott, hogy mi történt. Majd folytatta mondani valóját: - Remélem nem tapintok érzéjeny területekre, de hogy, hogy még nem láttam, hogy saját diákjaid vannak? - Kérdezte szokásos unott hangján.

- Óh igen... - pattantak fel a szemei - Ashi mester, nemde? Nos én azt hiszem... - vett fel egy zavart mosolyt az arcára - nem szoktak megkérni hogy tegeződjek...
Kicsit furcsán érezte magát, úgy tűnik Ashinak sikerült kibillentenie a megszokott hétköznapokból. Idekint ritkán találkozott emberekkel
- Igazság szerint azért - komorodott el ismét, talán kicsit még bánatosnak is tűnt - mert nincsenek is saját diákjaim...

- Uhh, nem is tudom mi van velem, mintha kicseréltek volna, nem szoktam csak úgy leállni beszélgeni - Kis szünetet tartott és közben lerázta karjait. - Igazság szerint én örülnék ha nem lennének diákjaim... mert így nem tudok arra... - Majdnem kimondta hová szokott menni amikor eltűnik - szóval nem tudok odafigyelni a saját eddzésemre. - ~Mi ütött belém? Na de mindegy is már.~ - És te mit csinálsz erre felé ezen a nyugodt... - Majd hirtelen megfordult és eldobott egy kis tőrt, ami egy egeret talált el ami éppen kimászott a bokorból - szóval, helyen. - Közben felhúzta fejére ismét csuklyáját.

- Óh valóban? - lepődött meg kicsit - Bevallom velem ritkán állnak le beszélgetni, szóval... ez meglepő fordulat - mosolyodott el lehunyt szemmel, úgy tűnik ezt vicces megjegyzésnek szánhatta a maga furcsa módján
- Nos, nem lenne ellenemre egy figyelmet igénylő diák... - leplezte a hiány bánatát
Hirtelen Ashi megmozdult és egy eldobott tőrrel felnyársalt egy egeret. Luuna érezte ahogy az apró lényből elillan az élet
- Jaj... - rezzent meg lesújtottan - ezt... miért tette? - bele nyilallt a tudatába, hogy a bokorban matató kis rágcsálót talán éppen ő zavarta fel. Tehát máris magát hibáztatta és nem Ashit. De ennek nem adott hangot

- Hmm? Ja! hogy azt, hát mert már itt cincogott pár órája és most végre elődugta az orrát - Az ellőbbi viccesnek szánt dologra nem reagált, de amúgy sem szokott. - Talán ha lenne kedved taníthatnád az én diákjaim amikor én nem vagyok elérhető - Vetette fel az ötletet, s remélte, hogy beleegyezik mert akkor el tudna tünni megint.

Komoran hallgatta végig Ashi kifogását az egér megölésére, sóhajtott de ennél tovább nem akarta firtatni a dolgot, inkább próbált nem erre koncentrálni
- Nos... - gondolkodott el Ashi ajánlatán hogy vajon komolyan gondolta vagy viccnek szánta - igazság szerint nem sok tanítani valóm van a megszokott diákok számára... általában akkor foglalkozok mások diákjaival ha megkérik hogy kicsit ijesszek rájuk... ami gyakran fordítva szokott elsülni - vett fel egy mosolyt újra

- Nos, nekem eddig egy diákom van, de remélem nem osztják be hozzám túl hamar a másik kettőt. És nem is kell vele túl sokat foglalkozni, csak néhány tippet adni neki. - Mondta teljesen komolyan, és viccnek sem szánhatta, mert ő nem szokott olyat csinálni.

Óh... - döbbent meg, nem tudta elképzelni hogy valaki miért nem akarhat diákokat akiket taníthat - nos én nem nagyon értem mit tanulhatnának tőlem... talán úgy fogalmazhatnám meg hogy az én lábam inkább a "másik oldal" ösvényeit tapossa. Általában csak arra vagyok jó hogy meg mutassak olyan erőket, amikkel a diákok a jövőben talán szembe kerülhetnek

- Amikor mester lettem úgy gondoltam, hogy semmi értelme maradnom, ám rájötte, hogy még is van, és ez akkor következett be amikor megkaptam az első diákjaimat, mindig azt hittem, hogy tőlem semmit sem tanulhatnak, hiszen még csak nem is vagyok mágus, csak egy egyszerű harcos. Nem is szoktam sok tippet, segítséget adni a diákjaimnak, inkább hagyom, hogy megszenvedjenek érte, talán így többet tanulhatnak. ~ Már megint mi ütött belém?! ~

Egyszerű harcos? - lepődött meg, ő úgy érezte mintha lett volna elemi affinitása - Azt hiszem az is egy módja a diákok tanításának hogy megmutatja nekik, vannak dolgok amiket nem lehet elérni erőfeszítések nélkül... azt hiszem igaza lehet ebben - ismét mosolygott

- Nos akkor én most megyek, a 2-es csapat eddzőtermében, vagy a "házamban" megtalálsz. Szerintem jól jönne neki(k) egy kis tanítás egy másik riányból - Persze most sem a diákjai érdekét nézte csak, ugyanis így otthagyhatta őket legalább kis időre. Majd ha nem mondott semmit felpattant a fára és fáról-fára ugrált el a 2-es csapat eddzőterméhez.

Nos... - gondolt bele az ajánlatba ismét - nem tudom hogy jó ötlet e a tanáruk felügyelete nélkül megismertetni velük a sötétséget... de azt hiszem ennyit megtehetek, más esetekben nem szoktak igényt tartani rám. Tehát hol is találom a diákjait?

Mielőtt elindult volna válaszolt neki:
- A 2-es csapat eddzőtermében szerintem, de még csak egy diákom van. És egyébként ott leszek én is - Majd mostmár tényleg elindult. Ott leült az ajtó mellé.

Óh rendben van, akkor majd teszek egy látogatást - nézett a fákon ugrándozó Ashi után, aztán tovább ment hogy befejezze a szokásos sétáját. Közben azon gondolkodott hogy vajon mikor volt utoljára ilyen tartalmas beszélgetése

Ashi talált egy elhagyatott területet, ahol gyakorolhatta a szél mágiát. Kiszemelt magának egy erősebb fát, amelyen eddzhetett, először "gyengébb" támadásokat használt, majd egyre erősített rajta, amíg már el nem kezdett recsegni a fa törzse. Aztán egy utolsó csapásba minden erejét beleadta, amitől a fa törzse félig eltörött. ~ Ejnye, már ennyire kimentem a gyakorlatból? ~ Kérdezte magában.

~ Gyerünk... koncentrálj... gyerünk... ~ bíztatta magát majd lassan elnyomta indulatait és gondolataiban helyre állt az egyensúly. Egy hosszúnak érzett pillanat múlva kinyitotta a szemét és lecsapott. Nagyjából három méterre előtte ketté tört a korhadt ág
- Hihihihi - kacagott fel cseppet sem fiúsan és meg roppantotta az ujjait, de aztán a korgó gyomrához kapott
~ Uh... ez így nem jó... valamit muszáj ennem... ~
Igaz ami igaz, előző nap reggel óta volt az akadémián itt és az óta nem is evett semmit. Akkor is egy megmaradt kenyér darabot evett meg, sok mindenre felkészült de arra bizonyosan nem hogy magának kell ételről gondoskodnia. Egy világ omlott benne össze amikor mestere kijelentette hogy menjen a boltba és vásároljon be. De igazság szerint neki nem volt pénze, talán lopnia kellene? Esetleg ez a távolsági csapás működhet tárgyak megfogásához is? Jobb lenne mihamarabb rájönnie a válaszra. Pihenésképpen lehuppant a fűbe és a felhős eget kezdte el kémlelni, de... szép lassan elszundított

Később csak az álma végére emlékezett vissza, ami az volt hogy mestere egy túlméretezett kalapáccsal rásózott a fejére, és az nagyot dörrent. De amikor feleszmélt az álmából rájött hogy nem mennydörgő kalapács volt, hanem egy reccsenés a közelből. Talpra ugrott és egy újabb reccsenést hallott, sőt valami mást is érzett
~ Szél varázslat? ~ ismerte fel elemi affinitását valaki másban is, és már azt is tudta merre keresse. Oda lopakodott a szomszédos bozótoshoz és átkukkantott a növényzet között. Egy férfit pillantott meg aki éppen akkor tört félbe egy fatörzset
- Hűha! Ez nem volt semmi! - kiáltotta és el kezdett átkecmeregni a bozóton az idegenhez és felnézett rá - Ezt meg tudja csinálni még egyszer?

(Ha az nem vette észre, akkor közelebb ment és mutató ujjával oldalba bökte
- Hé! Hé!)

Észrevette a "fiút" aki nem is nézett ki annyira fiúnak, már akkor amikor mászott ki a bozótból és már akkor arra gondolt, hogy ez nem fog jól elsülni, főleg akkor amikor már oda ment hozzá és meg is szólította. Csuklyáját arcába húzta, majd a "fiú" felé fordult és mondta: - Ugye te most nem láttál semmit? - Kérdezte rémisztő hangján, de rájött, hogy ez nem fog bevállni nálla úgyhogy folytatta: Vagy is persze, meg tudom mégegyszer, de előbb mutasd meg te is, hogy mit tudsz.

Majd várta a "fiú" válaszát, illetve cselekedetét.

- Hahaha! Naná hogy mutatok valamit ha maga is! - nevette el magát - Ha Rayen Mester meghallja hogy valaki lepipálta rák vörös lesz tőle!
Ezzel meg fordult és körbe nézett. A szeme megakadt egy újabb letört faágon úgy egy vagy két lépésnyire tőle és összpontosítani kezdett. Hirtelen tenyerével mintha valakit állon akart volna ütni a levegőbe csapott. A fadarab kilőtt és néhány méternyi repülés után a fűben landolt. Yumi vigyorogva fordult meg és puszta tenyerét megmutatta a férfinak
- Látja? Hozzá sem értem! - aztán elkomolyodott, megvakarta fejét és tárgyilagosan kijelentette: - Maga jön...

~ Huh hallottam róla, hogy van egy nagyon kezdő az akadémián, de azt nem gondoltam volna hogy ennyire az lesz... Már ha ő az, ha nem akkor nagy bajban van az akadémia ~ Ashi minden szó nélkül Az előbb már meggyengített fa felé fordult pár lépést közelített, majd elővette mind a két boxeres tőrjét. - Most mutatok neked valamit, amit előtted még csak nagyon, tényleg nagyon kevesen láttak, a Light család különleges harc stílusát. Vagy legalább is egy gyengécske gyakorlatot. -

Bár, csak az éppen előbb kitalált mozdulatsort fogja bemutatni.

Elkezdett a fa felé ugrálni úgy mintha a tőrjeivel maga mellett egy tornádót akart volna kelteni, ám nem ez volt a célja, minden forgásnál, mind két tőréből kisebb szél-csapások repültek, ezek annyira kicsik voltak, hogy csak a fa recsegését, ropogását lehetett hallani, illetve látni rajta, hogy kisebb darabok szakadnak le belőle. Mikor a fa elé ért úgy 3-4 méterre, egy jóval erősebb csapást már a fára, majd belerúgott a lendületének erejét kihasználva, ettől a fa kidőlt.

- Elég hatásos kis technika, ha sokan vannak az ellenségek, illetve egy van de az erős. - Mondta ismét megszokott monoton hangján, majd tőrein vissza rakta a tokjaikba ~ Nem is volt olyan rossz, ahhoz képest, hogy most találtam ki ~ Csuklyáját megigazította, majd a „fiú” felé fordult és vára a reakcióját.

A Light család különleges harc stílusa? - jegyezte meg magában annak ellenére hogy kijelentette mégsem azt mutatja meg. De ahogy nézte a "gyakorlatot" egyre jobban kerekedtek el a szemei. Amikor Ashi mester a végére ért fel csattant
- Hűha! Kicsoda maga és miért nem maga a mesterem!
Ez kissé furcsán hangozhatott, talán Yumi tényleg nem találta elég jónak Rayen Mestert? Ha ezen el gondolkodott most volna sem tudta volna megválaszolni magának. Az idegen egyszerűen elképesztő volt